Szombathely történetét tekintve valószínűleg Heimler Ernő (1879 – 1944) az egyetlen olyan választott városi képviselő, aki mártírként halt meg. Utca jelenleg nem viseli nevét, emléktáblája sincs.
Hivatását tekintve jogász volt, vallására nézve ortodox zsidó, politikai pártállása pedig jobboldali szociáldemokrataként határozható meg. Összesen 18 évig volt városi képviselő, előbb 1910 és 1919 között, majd 1930 és 1938 között. Hangsúlyozni kell, hogy „választott” képviselőként jutott be a városi testületbe. Annak idején a képviselő-testület három részből állt: választott képviselőkből, a legtöbb adót fizetőkből (vagy megbízottaikból), és a hivatásuknál fogva szavazati joggal rendelkezőkből (jegyző, városi főmérnök, stb.)
Bár szerepet vállalt az 1919-es kommün idején – a néptanács elnöke volt – politikai pályája egyenesnek és következetesnek mondható. A Tanácsköztársaság bukása után néhány napra letartóztatták ugyan, de nem ítélték el, sőt vádat sem emeltek ellene. A képviselő-testületben politikai ellenfelei is méltányolták szakmai hozzáértését és szerénységét. A harmincas években pár évig tagja volt a megyei törvényhatóságnak is.
1944 tavaszán több szociáldemokrata társával együtt a németek letartóztatták, Auschwitzba hurcolták, sohasem tért vissza.
Az 1960-as évek elejétől kezdődően Szombathely „párt és állami vezetői” erőteljesen szorgalmazni kezdték a város és a megye munkásmozgalmi múltjának felderítését. A kommunista pártnak a háború előtt nem volt szervezete a megyében, ennek ellenére meg akarták keresni azokat a gyökereket, amelyek a párt legitimációját erősíthetik. A Széchenyi utcai szakszervezeti székházban és a Thököly u. 14-ben elhelyezték a "szakszervezeti" mártírok emléktábláját. Mindkettőre felkerült Heimler Ernő neve is. 1967-ben jelent meg Bertalan Lajos Tizennégyen 1944-ből című könyvecskéje. Bertalan munkája korrektnek mondható. A figyelmes olvasónak talán már akkor szembe tűnt, hogy a németek által meggyilkolt szociáldemokratákat a kommunista rendszer 1965 előtt még nem nagyon tartotta magáénak. Talán azért mert közülük valójában senki sem volt kommunista, illetve talán Lukács József, mert „róla nagyon keveset tudunk, hosszú időt töltött Pesten, elképzelhető, hogy kapcsolatba került a Párttal”.
Heimler Ernő bekerült a Rácz János által szerkesztett „Ki a jövőnek vet magot” című gyűjteményes kötetbe, tevékenységét egyoldalúan tárgyaló rövid életrajza pedig több más helyen is megjelent. Sehol egyetlen szóval sem említik, hogy hosszú ideig városi képviselő volt. Szűkebb családjából a háború után csak fia, Heimler Jenő (Eugéne Heimler) maradt életben, ő 1947-ben nyugatra emigrált. Íróként, egyetemi tanárként, tudósként, közéleti emberként határozottan szembeszállt mindenféle zsarnoki rendszerrel, így a kommunizmussal is. Magyarországra, Szombathelyre is csak a rendszerváltás után látogatott először haza. Amikor a hetvenes években Szombathelyen utcát neveztek Heimler Ernőről, akkor arról fiát valószínűleg nem is értesítették.
A rendszerváltást követően a helyi politika egyik első intézkedése volt, hogy megszüntette a kommunistának vélt utcaneveket. (Ebben egy kevés felelőssége a blog szerzőjének is van, hiszen akkor még volt némi befolyása a helyi politikusokra.) A mártírok nevét is tartalmazó táblák is egy-kettőre eltüntették.
Így aztán Heimler Ernőre, a Szombathely helyhatóság egyetlen mártír képviselőjére 2011-ben sem utcanév, sem tábla nem emlékeztet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése