2011. március 29.

Vitézi szer Szombathelyen

A Kárpáti Kelemen és az Árpád út közötti területet Vitézi rend Vasvármegyei Székkaptánysága javaslatára 1938-ban jelölték ki vitézi telkek számára. A több mint három holdas területet két ütemben tervezték beépíteni. Három telket  ingyen adtak át Szombathelyen élő legénységi állományú vitézeknek, a többihez a jogosultak nagyon kedvező körülmények között juthattak hozzá.
A vitézi házak típustervét Zalai Tóth János készítette el. Valószínűleg tőle eredt a „Vitézi szer” név is.  (Máshol inkább a Vitézi telep elnevezést használták.) A mintát az őrségi szerek adhatták, hiszen Zalai Tóth János az Őrség népi építészetének kutatója volt, ő vetette fel a először a szombathelyi falumúzeum gondolatát.
A Vitézi Rend hősi halált halt tagjainak emlékére a Kárpáti Kelemen és a Béke utca sarkán  felépítették a lukácsházi harangláb kicsinyített mását. A harang felirata: Magyarok Nagyasszonya, hívd magadhoz népedet! Az emlékharangot a Hősök Napján, a       Halottak Napján kívül csak akkor húzták meg, ha vitézt temettek.
A haranglábat 1939. június 17-én, a Horthy Miklós születésének 71.évfordulója alkalmával szervezett kétnapos  városi ünnepség  adták át. Ugyanekkor Horthy szobrot is elhelyeztek a harangláb melletti ház szoborfülkéjében.
A Vitézi szeren ma már csak egyetlen olyan egykori vitézi ház áll, amelyet nem építettek át. Ez a ház már jó ideje lakatlan. További három – négy épületen , az átalakítások ellenére, még felfedezhetők az eredeti építészeti elemek.

 Egykori vitézi ház (Kárpáti Kelemen - Béke u. sarok)


Harangláb (a Vitézi Rend hősi halált halt tagjainak emlékhelye)


 Emlékharang

 Egykori vitézi ház a Mátra utcában



1 megjegyzés:

  1. Igen-igen. Hasonló ez, mint az Oncsa-házak, amiket Sárváron nagyapám, Németh József épített meg.
    Valter

    VálaszTörlés