2011. június 26.

Lengyel emlékek Szombathelyen

Szombathelyen valószínűleg több lengyel emlék van, mit amennyi ebben az összeállításban szerepel. (A II. János Pál pápa látogatásához kapcsolódó emlékeket - bár lengyel vonatkozásuk is van - mégis inkább az "egyetemes római katolikus egyházhoz" tartozónak tekintettem, ezért kihagytam.) Ha valaki más emlékről is tud, szívesen veszem a kiegészítését, észrevételét.


Lengyel kápolna - Hősök temetője (Jáki u.)

Az eredetileg a fehér barakkokként ismert első világháborús szombathelyi (kámoni) hadikórház kápolnája volt. A kis templomot Andráskay Müller Ede építési vállalkozó tervezte és építette. Az építésben lengyel hadifoglyok is részt vettek, ezért a helyi hagyomány, mint „lengyel kápolnát” tartja számon. A világháború után eredeti helyéről Kámonba szállították, ahol hét évtizedig a község (később városrész) templomaként szolgált. 2004-ben került át át mai helyére, a Jáki úti temetőbe.

„Az oltárképen Szent Hedvig, Nagy Lajos magyar király leánya találkozik a száz évvel korábban élt Szent Kingával és Boldog Jolánnal. A találkozás elképzelt, de csodálatos. A három magyar királylány a lengyel keresztények három szent asszonya. Szent Kinga, XII. Ince pápa rendelkezése szerint, Lengyelország egyik védőszentje, Boldog Jolán a szegények, betegek és árvák istápolója, míg Szent Hedvig a litvánok és rutének apostoli térítője. Ők hárman az évezredes lengyel – magyar testvériség keresztény jelképei. Wojciech Kaczmarski az első világháborúban galiciai lengyelként  harcolt a közös hadseregben a szerb fronton. Szombathelyi leszármazottai az ő emlékére készíttették a festményt Szántó István szombathelyi festőművésszel.”  (Részlet a templomismertetőből)
(A festmény egy másik változata a herényi templomban látható.)


Krakkói Szent Jácint szobra – Szent Márton templom

A barokk szobor a Szent Márton templom nyugati kereszthajójának Ferrer Szent Vince oltárán található. Szent Jácint (1185 – 1257) domonkos szerzetes, krakkói kanonok, az „Észak apostola”. Az egykori Poroszország és a Kijevi Rusz területén térített.

Szent Maximilian Kolbe üvegablak – Szent Erzsébet templom
Maximilian Kolbe (1894 – 1941) minorita szerzetes, Auschwitzban halt vértanú halált. A  újságírók, rádiós szerkesztők és az internetezők védőszentje. Az üvegablakot Mohay Attila készítette.

Semicli (Przemyśl) – Gyöngyöshermáni falurész (major) népies elnevezése volt. Az épületek az első világháború idején épültek. A Semicli (Semecli) az akkortájt a hírekben gyakran szereplő Przemyśl város nevének elferdítése. (Lehetséges  hogy az építkezésen lengyel nemzetiségű hadifoglyok is dolgoztak.)

Lengyel kápolna a Hősök temetőjében (Jáki u.)

1 megjegyzés:

  1. A lengyel kápolna képei eredeti helyszínén a blogomban. Feribá'

    VálaszTörlés