2012. augusztus 30.

Láng Ármin lakóháza


Szombathely egyik szép épülete a Széll Kálmán és a Welther Károly utcák sarkán álló Láng  Ármin-féle ház.
Tervezője Szivessy Tibor (1884 – 1963) volt, aki a szecesszió Lechner Ödön által képviselt irányvonalát tekintette példának. Számos középület és magánház fűződik a nevéhez (pl. Márkus Emília hűvösvölgyi villája , de Szombathelyen ez az egyetlen épület, amelyet ő tervezett. A ház 1923-ban épült, azóta kívülről semmit sem változtattak rajta. Sértetlenül maradtak meg a növényi  ornamentikával díszített ablakkeretek, erkélyoszlopok. A ház Széll Kálmán utcai homlokzatán egy női aktot ábrázoló relief, a Welther Károly utcain egy antik nőalak szobra látható. A dombormű készítője Körmendi Frim Jenő (1886 – 1959). Körmendi Frim már Budapesten látta meg a napvilágot, de édesapjának, a körmendi születésű Frim Jakab (1852 – 1919) gyógypedagógusnak Szombathelyen is sokan ismerik a nevét. A Dózsa György utcai Aranyhíd Oktatási Központ egy időben az ő nevét viselte.
Az épületen látható dombormű egy másik változata a Műcsarnok 1906 évi tárlatán volt látható. Körmendi Frim Jenő 1939-ben Amerikába vándorolt ki, ahol a chicagoi Notre Dame Egyetem tanára lett. (Valószínűleg ő készítette, Welther Károly utca felőli szobrot is.)
A ház építtetője és tulajdonosa Láng Ármin (1874 – 1934) malomtulajdonos és gabonakereskedő volt.









4 megjegyzés:

  1. ez egy nívós art deco épület

    Z

    VálaszTörlés
  2. A Welther Károly utca felőli szobor Merkly Ferenc alkotása, 1923-ban készült
    https://www.facebook.com/media/set/?set=a.275928615811726.64249.273974472673807&type=3
    V.J.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves József!
      Bár több forrásban Merkly Ferenc szerepel a Welther Károly utcai szobor alkotójaként, én erősen kételkedem benne.
      Valószínűleg Körmendi Frim készíthette azt a szobrot is.

      Törlés